Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészeti Iskola

Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészeti Iskola

MENÜ

Csomasz Brass Band

A zenekar története, sikerei

A felsőzsolcai zeneiskola fúvószenekara 2001-ben alakult Ködöböcz Viktor zenetanár-

karnagy vezetésével.

2008-2017 szeptemberéig Molnár Attila trombita tanár végezte a karnagyi feladatokat.

Ezekben az években a zenekar koncertlétszáma 25-30 fő volt. Megalakulásuk óta sok szép

eredménnyel és fellépéssel gazdagodtak.

Ezek közül a legemlékezetesebbek:

  • 2012 őszén a Református Iskolai Napok keretében a Szinva teraszon mutatkozott be a

református iskolák között

  • 2012 novemberében zenekari minősítésen „A” kategóriában szórakoztató-show arany

minősítést, koncert fúvószenekar kategóriába ezüst minősítést kapott

  • 2013 őszén és tavaszán az Országos Presbiteri Konferencia nyitóműsorának

résztvevője

  • 2013 és 2014 nyarán Erdélyben koncertkörúton vettek részt
  • 2014 szeptemberében Lengyelországban, Pulawyban a Nemzetközi Fúvószenekari

Fesztiválon képviselték az intézményt

  • 2015 áprilisában a demecseri Országos Fúvószenekari Minősítő versenyen "B" kategóriában arany minősítést szereztek, a zenekarvezető pedig különdíjban részesült
  • 2015 júniusában a lengyelországi Rybnikben megrendezett Nemzetközi Fúvószenekari

versenyen bronz díjat nyerte

  • 2016-ban Felsőzsolca Város Pro Urbe díját kapta
  • Ifjúsági szervezetként tagja a Rákóczi Szövetségnek

2017 szeptemberétől Juhász Ádám vette át a zenekar vezetését. Az évek során a zenekar

létszáma és összetétele folyamatosan változott. Nagy kihívás volt a covid időszaka alatt is

megtartani a gyerekek lelkesedését. De az áldozatos munka meghozta gyümölcsét, a

növendékek kitartottak, és az együttes stabil létszáma ismét 25-30 fő.

Az fúvószenekar vezetését 2023 szeptemberétől Dobos János vette át. Felsőzsolca város helyi

rendezvényeinek rendszeres fellépői, emellett zenei találkozók, fesztiválok vendégei. Az évek

alatt a repertoár folyamatosan bővült és a népszerű indulók, keringők, polkák, könnyűzenei

feldolgozások, klasszikus zenei átiratok mellett az egyházi zsoltár átiratok is helyet kaptak.

Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy a zeneiskolából már „kinőtt” fiatalok is örömmel járnak

vissza a zenekari próbákra és fellépésekre, támogatva és pártfogásba véve ezzel a kezdő

zenészeket. Átadják tudásukat, lelkesítik őket, amivel igazi összetartó csapattá

kovácsolódnak.

Alma Feszt2023

Városi megemlékezés Felsőzsolcán